“Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!”
Zsoltárok könyve 121:8 (KAR)
„Az teszi széppé a sivatagot (...), hogy valahol egy kutat rejt.” - mondta Antoine de Saint-Exupéry valahol a Kalahári mélyén élet és halál között. Egészen relatívnak tűnik, hogy mit vesz észre az ember életútján: jót vagy rosszat, akadályt vagy segítséget. Merthogy rög, göröngy és botlókő mindenkinek kerül az útjába.
A 121. Zsoltár zarándokének. Olyan ember éneke, aki sok mindenen keresztülment már. Olyan dal, amit a templom felé, illetve a templom lépcsőjén felfelé haladva énekeltek ünnepnapokon. Felkészítette a lelket az Istennel való találkozásra, ahogyan egyre közelebb és közelebb jutott a zarándok a szentélyhez. A fenti vers pedig az utolsó lépcsőfoka ennek a felfelé emelkedésnek. Érdemes azonban elolvasni az előző lépcsőket is:
“Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?
Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta.
Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.
Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője!
Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől.
Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.
Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.
Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.” (MBT)
